Önkormányzatok-a jövõ szakembereiért tehetséggondozó alapítvány pályázati felhívása PDF Nyomtatás E-mail

adatlap letöltése

 

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés által alapított

 

ÖNKORMÁNYZATOK A JÖVŐ SZAKEMBEREIÉRT TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY

2010. évi pályázati felhívása

 

 

Az Alapítvány Kuratóriuma pályázati felhívást tesz közzé az alábbi feltételek szerint:

 

  1. 1.      A pályázat célja:

Bács-Kiskun megye önkormányzatai által támogatni kívánt szakemberek tanulásának, vagy idegennyelv-ismeret szerzésének segítése, valamint a kiemelkedő képességű fiatal tehetségek támogatása

 

Ezen belül kizárólag:

  1. Bács-Kiskun megye önkormányzatainál, azok intézményeinél dolgozók idegen nyelv tanulásának – nyelvvizsga szinten történő - támogatása;

 

  1. A megye önkormányzatainál, azok intézményeinél dolgozók támogatása, akik a 3. 1/B. pontjában meghatározott felsőoktatási intézményben és feltételekkel folytatnak tanulmányokat.

 

  1. Kiemelkedő képességű fiatal tehetségek támogatása az alkalmazott tudományok területén

 

  1. 2.      A pályázat jellege:

A pályázat nyilvános. Az 1/A. és az 1/B. pont esetében Bács-Kiskun megye területén működő önkormányzatok, valamint azok intézményeinek dolgozóira, az 1/C. pont esetében Bács-Kiskun megyei lakhellyel rendelkező fiatal tehetségekre terjed ki

 

  1. 3.      A pályázaton való részvétel feltételei:

 

1/A. pont esetében:

Pályázhatnak:    -    önkormányzati dolgozók,

                          -    önkormányzat intézményeinek dolgozói

 

E kategóriában azok pályázhatnak, akik 2009. szeptember 1-től, 2010. augusztus 31-ig terjedő időben, az Európai Unió hivatalos nyelveiből (a 2004. május 1. után csatlakozott országaival együtt) közép-, vagy felsőfokú „C” típusú állami nyelvvizsgát tettek.

 

1/B. pont esetében:

Pályázhatnak: -   önkormányzati dolgozók,

                       -    önkormányzati intézmények dolgozói.

 

E kategóriában a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar, vagy más képzést nyújtó főiskola, egyetem igazgatásszervező szakán, levelező tagozaton tanulók pályázhatnak.

 

1/C. pont esetében:

E kategóriában olyan fiatal tehetségek pályázhatnak, akik az alkalmazott tudományok területén kiemelkedő képességekkel rendelkeznek, tudományos, kutató tevékenységet végeznek, és/vagy magas szintű tanulmányokat folytatnak.

 

Pályázati korhatár:

1/A. és 1/B. kategóriában 35 év.

1/C. kategóriában 25 év.

 

A fenti feltételektől a Kuratórium egyedi, rendkívüli esetben – az Alapító Okiratban foglalt célok sérelme nélkül – kivételesen eltérhet.

 

 

  1. 4.      A pályázatnak tartalmaznia kell:

 

  • A pályázó nevét, címét, életkorát, munkahelyét, iskolai végzettségét, az igényelt egyszeri támogatás összegét és annak indokolását;
    • Hová kéri a támogatás utalását, lakcímére vagy számlaszámra (ez utóbbi esetben a pénzintézet nevének és számlaszámának feltüntetését is kérjük.)
    • Valamely más szervtől (munkáltatótól, alapítványtól) a kért célra kapott támogatás összegét; (valótlan adatok közlése, vagy valós adatok elhallgatása a nyújtott támogatás visszafizetésének kötelezettségét vonja maga után)
      • Önkormányzati írásos javaslatot, támogatást, benne feltüntetve (ha van) az általa nyújtott pénzbeli támogatás összegét

(A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények dolgozóinak pályázatait a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala Intézményirányítási Főosztály vezetője jogosult záradékolni;)

  • A levelező tagozaton tanuló hallgatóktól iskolalátogatási igazolást (nem feltétel a tanulmányi átlageredmény közlése, azonban a szak megjelölése szükséges);
    • Idegen nyelv tanulásának támogatása esetén az állami nyelvvizsga bizonyítványnak a munkáltató által igazolt (aláírt) másolatának csatolása.

 

A fenti adatokra vonatkozóan pályázati adatlap készült, amely letölthető a www.bacskiskun.hu oldalról, vagy beszerezhető a polgármesteri hivataloknál. Maga a kitöltött adatlap szolgál pályázatul. Az adatlapot lehetőség szerint írógéppel, vagy számítógéppel kérjük kitölteni.

 

A Kuratórium a hiányosan benyújtott pályázatokat nem fogadja el!

 

  1. 5.      A pályázat benyújtása:

A pályázatot a lakóhely, vagy a munkavégzés helye szerinti önkormányzatnál kell benyújtani, amely a pályázatot önkormányzati döntés alapján – záradékkal ellátva – továbbítja a Kuratórium titkárának. (6000 Kecskemét, Deák F. tér 3.)

 

  1. 6.      Támogatás formája

A pályázó igazolt költségeihez való egyszeri pénzbeli hozzájárulás. A támogatásra jogosultak között szétosztandó összeg nagysága: 1 millió forint

 

 

  1. 7.      Pályázat elbírálásának szempontjait

Az érvényes pályázatok elbírálása az Alapítvány alapító okiratában foglalt szempontok szerint történik. (Megtalálható a bacskiskun.hu weboldalon)

 

A pályázat beérkezési határideje: 2010. október 18.

 

Beküldési időpontnak a levélen lévő postai bélyegzés időpontját kell tekinteni, illetve a személyesen átadott pályázat esetén a 2010. október 18-án 16.00 óráig beérkezettet.

Az elbírálás (kuratóriumi ülés) várható időpontja 2010. novemberében lesz, ami után a pályázók levélben értesülnek a Kuratórium döntéséről.

 

A pályázattal kapcsolatos kérdések feltehetők személyesen vagy telefonon a Kuratórium titkáránál:

Bodnár Tibor

oktatási referens

Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala Intézményirányítási Főosztály

6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. VIII. em. 20. sz.

Tel.: 76/513-895

 

Módosítás dátuma: 2010. október 05. kedd, 09:28